2010. 03. 11.
Ajándékozz érzelmeket!
Hihetetlen, már megint hétfő és már megint egy bolond nap a vége felé közelít. Mint úgy általában mindig (lassan már 3 éve) ez is leginkább munkával telt. Mellesleg megemlítem, hogy szeretem a munkám, amit valószínűleg kevesen mondhatnak el. És itt most egy kis kitérő következik, csak hogy mindenki tudja, mit dolgozok és ne kelljen senkinek se gondolatot olvasni.
Kitérő: Miután lehúztam 4 keménynek tűnő, de nem annyira nehéz esztendőt a főiskolán és állítólag megtanítottak gondolkodni (informatikus könyvtáros-művelődésszervező szakon voltam, amit csak jó néhányan büfé szaknak becéztek), ezután én mázlista azonnal munkába is állhattam, azon a településen, ahová szívem szerint nem mentem volna vissza. Ilyen az élet! Jogos a kérdés, ha felvetődik akárkiben is, hogy miért nem mentem máshova? Azért nem, mert reális gondolkodással próbáltam mérlegelni helyzetem és rájöttem, hogy tapasztalat híján örüljek, hogy nem egy multinál kell dolgoznom. Így kerültem kapcsolatba az idős gondozással.
A foglalkozásom leírva egész jól hangzik: foglalkoztatás szervező és mentálhigiénés szakember. Amit biztosra mondhatok, hogy nagyon jó a munka és nagyon rendes a főnököm is, a munkatársakkal is zömében egész jól kijövök, így hát mit is mondhatnék mint ezt: enyém az ideális munka. Hogy miért? Mert nem kell naphosszat egy irodában görnyednem, rengeteg ismeretséget kötöttem, mérhetetlen mennyiségű tapasztalathoz jutottam és a kreativitásom is szabad teret kapott. Kell ennél jobb?
Visszatérve az eredeti témához, ami végül reggel munka közben talált meg váratlanul és rájöttem néhány igen fontos dologra, azok mellett, amik eddig is megvoltak, mint gondolatok és tapasztalatok.
Tehát keményen kreáltam a születésnapi ünnepségre az ajándékokra való névjegykártyákat, mikor eszembe jutottak a mai ajándékozós divattrendek. Kattogtak a fogaskerekek, néha még nyikorogtak is, ahogy ez nálam szokott lenni és rájöttem, hogy ha más miatt nem is, de a magam megnyugtatása végett le kell írnom ezeket a gondolatokat.
Ami először eszembe jutott, hogy micsoda bolondok az emberek, hogy hitelt is néha felvéve, azon vannak, hogy minél nagyobb dolgokat vegyenek ajándékba mindenféle ünnep alkalmával, a kérdésem annyi csak, hogy minek? Minek megvenni a gyereknek a drága kütyüket, amit vagy nem használ vagy kortól függően tönkretesz vagy nem is örül neki igazán? Minek kell akkora plazmavető, ami az egész nappalit kitölti és gyakorlati értelme nem sok van? Nekem picike televízióm van és nem azért, mert nem telne nagyobbra, csak haszontalan dolgokra minek költsek, hisz van, hogy napokig ki se nyitom! Azért meg pláne nem kell nagyobb, hogy fitogtassam a szomszédnak, hogy nekem ekkora colos, meg ennyi színt tartalmazó, meg amolyan képfelbontású, meg még tán a nagyanyám is belefér a képernyőbe akkora. Köszönöm szépen nem és más hasztalan dolgot sem. Tehát nem veszek kenyérsütőt, mert nem vagyok pék, meg annyira nem is ugrálok a kenyérért, valamint nem fogok venni hajsimítót sem, mert rongálja a hajat és az én enyhén hullámos hajammal is bőven elégedett vagyok...rengeteg dolgot sorolhatnék még, de felesleges, mert úgyis mindenki azt vesz meg, amit akar és úgyse azt, amit kellene!
Így elérkeztem ahhoz a ponthoz, ami számomra igazi ajándék és nem kerül szinte semmibe. Amellett, hogy szerintem a legértelmesebb ajándék a könyv, én többnyire szeretek személyre szabott ajándékokat készíteni vagy venni és mellette, mindig van pár soros üzenet, amivel jelzem, hogy mennyire szeretem az illetőt.
Sokszor nekiállok kreálni dolgokat és ha nem is sikerül mindig olyan jól, de hatalmas élmény látni, hogy sokkal nagyobb örömet okoz, mint egy méretes vagy méregdrága istentudjami. Hiszem, hogy a szeretet a legnagyobb ajándék, amit nem lehet pótolni semmivel!
Tapasztalat: Hogy őszinte legyek az én családomban nem ünneplünk névnapot, a húsvétot is rég sztornóztuk, a mikulás is általában csak két pár zoknit hoz és születésnapra is családon belül egy torta jár az ünnepeltnek. Karácsonykor se szalad el nálunk a ló, mert apu szokásos parfümajándéka mellet, csak néhány kisebb apróság esetleg egy-két könyv van a fa alatt.
Régen, amikor fiatalka voltam bántott az, hogy az osztálytársaim, barátaim dicsekedtek, hogy milyen csodákat kaptak az ünnepi alkalmakra és nekem ilyen téren soha nem volt mivel úgy igazán dicsekedni. Közben rájöttem, hogy butaság, amit gondolok, hisz a szüleim mindent megadnak a mindennapokban és a legnagyobb dolog amit adnak, hogy tudjam, hogy nem az az érték, amit meg lehet venni. Így felnőtt fejjel már kezdem belátni az igazságukat, tudom, hogy így sokkal jobban értékelek minden apróságot és így sokkal nagyobb is az örömöm azoknál, akik mindent megkapnak.
Az ünnepek pedig ne az ajándékokról szóljanak, hanem a családról és a szeretetről, mivel ezt ajándékozni nem lehet és helyettesíteni sem! A másik fontos dolog pedig az, hogyha szeretünk, akkor minden nap ünnep!
Kitérő: Miután lehúztam 4 keménynek tűnő, de nem annyira nehéz esztendőt a főiskolán és állítólag megtanítottak gondolkodni (informatikus könyvtáros-művelődésszervező szakon voltam, amit csak jó néhányan büfé szaknak becéztek), ezután én mázlista azonnal munkába is állhattam, azon a településen, ahová szívem szerint nem mentem volna vissza. Ilyen az élet! Jogos a kérdés, ha felvetődik akárkiben is, hogy miért nem mentem máshova? Azért nem, mert reális gondolkodással próbáltam mérlegelni helyzetem és rájöttem, hogy tapasztalat híján örüljek, hogy nem egy multinál kell dolgoznom. Így kerültem kapcsolatba az idős gondozással.
A foglalkozásom leírva egész jól hangzik: foglalkoztatás szervező és mentálhigiénés szakember. Amit biztosra mondhatok, hogy nagyon jó a munka és nagyon rendes a főnököm is, a munkatársakkal is zömében egész jól kijövök, így hát mit is mondhatnék mint ezt: enyém az ideális munka. Hogy miért? Mert nem kell naphosszat egy irodában görnyednem, rengeteg ismeretséget kötöttem, mérhetetlen mennyiségű tapasztalathoz jutottam és a kreativitásom is szabad teret kapott. Kell ennél jobb?
Visszatérve az eredeti témához, ami végül reggel munka közben talált meg váratlanul és rájöttem néhány igen fontos dologra, azok mellett, amik eddig is megvoltak, mint gondolatok és tapasztalatok.
Tehát keményen kreáltam a születésnapi ünnepségre az ajándékokra való névjegykártyákat, mikor eszembe jutottak a mai ajándékozós divattrendek. Kattogtak a fogaskerekek, néha még nyikorogtak is, ahogy ez nálam szokott lenni és rájöttem, hogy ha más miatt nem is, de a magam megnyugtatása végett le kell írnom ezeket a gondolatokat.
Ami először eszembe jutott, hogy micsoda bolondok az emberek, hogy hitelt is néha felvéve, azon vannak, hogy minél nagyobb dolgokat vegyenek ajándékba mindenféle ünnep alkalmával, a kérdésem annyi csak, hogy minek? Minek megvenni a gyereknek a drága kütyüket, amit vagy nem használ vagy kortól függően tönkretesz vagy nem is örül neki igazán? Minek kell akkora plazmavető, ami az egész nappalit kitölti és gyakorlati értelme nem sok van? Nekem picike televízióm van és nem azért, mert nem telne nagyobbra, csak haszontalan dolgokra minek költsek, hisz van, hogy napokig ki se nyitom! Azért meg pláne nem kell nagyobb, hogy fitogtassam a szomszédnak, hogy nekem ekkora colos, meg ennyi színt tartalmazó, meg amolyan képfelbontású, meg még tán a nagyanyám is belefér a képernyőbe akkora. Köszönöm szépen nem és más hasztalan dolgot sem. Tehát nem veszek kenyérsütőt, mert nem vagyok pék, meg annyira nem is ugrálok a kenyérért, valamint nem fogok venni hajsimítót sem, mert rongálja a hajat és az én enyhén hullámos hajammal is bőven elégedett vagyok...rengeteg dolgot sorolhatnék még, de felesleges, mert úgyis mindenki azt vesz meg, amit akar és úgyse azt, amit kellene!
Így elérkeztem ahhoz a ponthoz, ami számomra igazi ajándék és nem kerül szinte semmibe. Amellett, hogy szerintem a legértelmesebb ajándék a könyv, én többnyire szeretek személyre szabott ajándékokat készíteni vagy venni és mellette, mindig van pár soros üzenet, amivel jelzem, hogy mennyire szeretem az illetőt.
Sokszor nekiállok kreálni dolgokat és ha nem is sikerül mindig olyan jól, de hatalmas élmény látni, hogy sokkal nagyobb örömet okoz, mint egy méretes vagy méregdrága istentudjami. Hiszem, hogy a szeretet a legnagyobb ajándék, amit nem lehet pótolni semmivel!
Tapasztalat: Hogy őszinte legyek az én családomban nem ünneplünk névnapot, a húsvétot is rég sztornóztuk, a mikulás is általában csak két pár zoknit hoz és születésnapra is családon belül egy torta jár az ünnepeltnek. Karácsonykor se szalad el nálunk a ló, mert apu szokásos parfümajándéka mellet, csak néhány kisebb apróság esetleg egy-két könyv van a fa alatt.
Régen, amikor fiatalka voltam bántott az, hogy az osztálytársaim, barátaim dicsekedtek, hogy milyen csodákat kaptak az ünnepi alkalmakra és nekem ilyen téren soha nem volt mivel úgy igazán dicsekedni. Közben rájöttem, hogy butaság, amit gondolok, hisz a szüleim mindent megadnak a mindennapokban és a legnagyobb dolog amit adnak, hogy tudjam, hogy nem az az érték, amit meg lehet venni. Így felnőtt fejjel már kezdem belátni az igazságukat, tudom, hogy így sokkal jobban értékelek minden apróságot és így sokkal nagyobb is az örömöm azoknál, akik mindent megkapnak.
Az ünnepek pedig ne az ajándékokról szóljanak, hanem a családról és a szeretetről, mivel ezt ajándékozni nem lehet és helyettesíteni sem! A másik fontos dolog pedig az, hogyha szeretünk, akkor minden nap ünnep!
